„Szép Magyar Beszéd” verseny az 5-8. évfolyamos (11-14 éves korú) tanulók számára

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma a 2015-2016. tanévre meghirdeti a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt az általános iskolák 5-8.évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatút).

Péchy Blanka érdemes művész, a Kazinczy-díj alapítója a Kazinczy-versenymozgalmat kiterjesztette az általános iskolás korosztályra is. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.

A verseny anyaga:

A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által kijelölt – kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar – 20-21. századi – közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. (A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé-vagy tanulmányrészlet.)

A versenyzők teljesítményének értékelésekor ─ mind az iskolai, mind a további fordulókon ─ a következő szempontok figyelembevételét kérjük: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

A verseny fordulói:

A versenyt az 5-6. (11-12 éves korcsoport) és a 7-8. (13-14 éves korcsoport) évfolyamos tanulók számára külön-külön hirdetjük meg.

I. Iskolai forduló:

Az iskolai verseny ajánlott időpontja 2015. december. A kötelező szöveget az iskola magyar szakos munkaközössége jelöli ki, a szabadon választhatót a versenyző választja.

A II. fordulóba iskolánként legalább egy, de a helyi sajátosságoknak megfelelően több tanuló is bejuthat.

II. Városi, város környéki, kerületi forduló:

Ezt a fordulót a Dunától keletre eső megyék tanulói részére (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg) 2016. január 11. és február 19. között; a Dunától nyugatra eső megyék (Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Budapest főváros) tanulói részére 2016. január 18. és február 26. között kell megrendezni.

A városi, város környéki, kerületi forduló színhelyét, (színhelyeit), időpontját, a rendező intézmények nevét, pontos címét a Dunától keletre eső megyei pedagógiai oktatási központoknak (POK) 2016. január 8-ig; a Dunától nyugatra eső megyei, fővárosi pedagógiai oktatási központoknak (POK) 2016. január 13-ig kell megküldeniük a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság címére (levélcím: 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna u. 3; fax: 212-1495; e-levél: 97tkb@bmrg.hu)

A II. fordulóba jutott tanulóknak a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező és a tanuló által szabadon választott szöveg felolvasása a feladatuk. A kötelezően felolvasandó szöveget a megyei (fővárosi) pedagógiai oktatási központoknak (POK) sokszorosításra a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság 2016. január 11-ig, illetve január 15-ig küldi meg.

[A III. (regionális) fordulót kivéve, a verseny házi, városi és város környéki, kerületi fordulóit a hagyományoknak megfelelően kell lebonyolítani.]

III. Regionális forduló:

Ezt a fordulót két helyszínen rendezzük meg: a Dunától keletre eső megyék (ld. fent) tanulói részére: 2016. április 8-10-ig Kisújszálláson (Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola 5310 Kisújszállás, Széchenyi út 4. Tel.: 06-59-520-648; fax.: 06-59-520-571; e-mail.: sorsbona@gmail.com); a Dunától nyugatra eső megyék (ld. fent) és Budapest főváros tanulói részére 2016. április 21-23-án, Balatonbogláron (Boglári Általános Iskola és Zeneiskola 8630 Balatonboglár, Árpád u. 5; Tel.: 06-85-350-711; fax.: 06-85-353-430; e-mail: bbsuli@altisk-bboglar.sulinet.hu)

A III. (regionális) fordulóba a 7-8. (13-14 éves) korcsoport városi, város környéki, fővárosi kerületi fordulóinak győztes tanulója jut, akinek (és kísérő tanárának) nevét, továbbá iskolájuk nevét és címét a rendező kisújszállási iskolának 2016. február 24-ig, a balatonboglári iskolának 2016. március 2-ig a megyei, fővárosi pedagógiai oktatási központok (POK) küldik meg.

A regionális versenyekről a résztvevők a rendező iskolától részletes tájékoztatást kapnak.

A verseny értékelése:

A II. forduló győztes 5-6. évfolyamos tanulói (11-12 éves korcsoport) emléklapot kapnak, amelyet a helyi közoktatás és közművelődés szakembereiből álló bírálóbizottság ítél oda. Az emléklapot a Kazinczy-díj Alapítvány küldi meg a megyei (fővárosi) pedagógiai oktatási központoknak (POK), s az ő képviselőjük továbbítja azokat a versenyt rendező intézményeknek.

A III. fordulóba jutott 7-8. évfolyamos (13-14 éves korcsoport) tanulók a lakóterületük szerinti regionális versenyen egy kötelező és egy magukkal hozott, szabadon választott szöveg felolvasásával mérik össze tudásukat. A versenyzők itt vehetik át a városi, város környéki (kerületi) döntőkön kiérdemelt Kazinczy-jelvényüket. Közülük a regionális versenyen elért eredmények alapján régiónként 16-16 tanuló ennek arany fokozatában is részesül.

Reméljük, hogy a népszerű verseny tovább mélyíti tanulóifjúságunkban anyanyelvünk szeretetét, és körükben egyre több hívet szerez a szép magyar beszéd ügyének.

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Közoktatás Irányítási Főosztály

Kazinczy-díj Alapítvány ─ Péchy Blanka emlékére