Lukács Sándor

színművész

Én vagyok Don Quijote, La Mancha lovagja – énekelte egy régi tévéjátékban Lukács Sándor, csakhogy nem az a hórihorgas, kecskeszakállú, szánalomra méltó alak volt, hanem fehér ingben daloló, sármos fickó, aki bátran nézett szembe a küzdelmekkel, elűzve a bánatot, hiszen látta a távoli célt…
A távoli célt már akkor is látta, amikor jelentkezett a Szinház- és Filmművészeti főiskolára, bár négy esztendő kitartása kellett ahhoz, hogy felvegyék, pedig mindig ugyanazzal a verssel jelentkezett, aztán végre megértették, hogy ez a makacs fiatalember csak színész akar lenni, és semmi más. 1972-ben diplomázott, és Várkonyi Zoltán mindjárt szerződtette is a Vígszínházhoz, aminek hűséges tagja mindmáig. Elegáns, megnyerő küllemű férfi, akibe beleszeretnek a nézőtéren ülő nők, ám ez semmit sem érne, ha személyiségének varázsa nem párosulna estéről estére a katarzist teremtő tehetségével. A Vígben klasszikus és modern darabokban remek szerepek várták. És ő meghódította a közönséget. Magával ragadta mindjárt a pálya elején Tennessee Williams Orfeusz alászáll című darabjában Val Xavier figurájával. A kígyóbőr-zekés gitáros betéved a Torrance Árucsarnokba, ahol végzetes szerelmi kapcsolatba kerül az áruház tulajdonosával, akit Ruttkai Éva játszott. Lukács a figurát százféle árnyalattal teremtette meg, a fiatalság pimaszsága, nihilje, ugyanakkor a szeretet iránti vágya, amelynek eléréséhez minden eszközt megragadott, remeklés volt, méltó partnere lehetett a nagyszerű színésznőnek. Ilyen volt később is, amikor a Víg nagy öregjeivel, Páger Antallal, Bilicsi Tivadarral vagy másokkal játszott együtt, és ilyen ma is Lukács Sándor színészete, akár drámában, akár vígjátékban szerepel. Életet teremt a szövegből, karaktert a dialógusokból, ahogy Luzsin-t is megformálta a Ljubimov-féle Dosztojevszkij drámában, a Bűn és bűnhődésben. Vagy ott volt Sir Thomas, az Egy ember az örökkévalóságnak című Bolton-darabban. A meggyőződéséért mindent vállaló férfit éppen olyan hitelességgel ábrázolta, mint egy táncos dzsigolót a Szobotka Tibor írásából készült egyik tévéjátékban. De feledhetetlen a Pillantás a hídról az Ügyvéd, vagy a Dorante gróf alakítása az Úrhatnám polgárban. Gyurkovics Tibor, Örkény, Csehov, Feydeau, Shakespeare, Schiller, Sütő András, Molnár Ferenc alakjait támasztotta és támasztja életre a Víg- és a Pesti Színház színpadán. Lukács Sándor sokat van színpadon, és sokan láthatták tévéjátékokban is, amíg még volt tévéjáték! Szép zengésű hangja, tiszta, érthető, példamutatóan pontos hangsúlyozású beszéde élvezetessé teszi az utóbbi időkben készült hangoskönyv felvételeit is, akár Maupassant akár Szerb Antal novellákat olvas föl, akár Márai regényét, a Gyertyák csonkig égnek vagy a Válás Budán szövegét halljuk előadásában. És akkor még nem említettük a filmeket, amelyekben annyi emlékezetes alakot vitt a vászonra, és nem említettük költészetét, a versköteteteket, amelyek bizton oda állíthatók a színművészete mellé. Díjak jutalmazták eddig is, Jászai- meg Érdemes Művész-díj, a Kiváló művész kitüntetés, színházi elismerések: mint az Ajtay-, a Ruttkai- vagy a Bilicsi-emlékdíj, a néhány éve kapott Prima Primissima-díj, és most, a márciusi ünnep alkalmával a Kossuth-díj. Lukács Sándor örökös tagja a Halhatatlanok Társaságának.
Egyik legszebben beszélő magyar színészünk, elfoglaltsága ellenére mindig szívesen vesz részt az anyanyelvi rendezvényeinken, szívügyének tekinti a nyelvápolás ügyét. Méltón nyeri el a Kazinczy-díjat.

Korbuly Péter

rádióbemondó

„A hírolvasó beszéde olyan legyen, mint az újságban a nyom­tatott betűk” – vallja Korbuly Péter egykori színész, bemondó, a ma­gyar rádiózás egyik meghatározó alakja, jelenleg a Montágh Testület elnöke.
Korbuly Péter 1946-ban született Újpesten. A Könyves Kálmán gimnáziumban tett érettségije után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. A színészi dip­loma megszerzése után a kecskeméti Katona József Színház, a győri Kisfaludy Színház, majd a budapesti Madách Színház tagja lett.
1976 óta, nyugdíjazásáig a Rádió bemondói gárdájának osz­lopos tagja volt. Kezdetben „közbemondói” munkát végzett, de rövid idő múltán a Rádió egyik hírolvasó bemondója lett, majd – jellegzetes hangja, tiszta beszéde, értő és értető szövegmondása következtében – Bő­zsöny Ferenc távozása után – „a” rádió hangja. Később a bemondói testületet vezette, majd 2002-től 2009-ig a Mikrofon­bizott­ság tagjaként ő is segített eldönteni, meghatározni, hogy ki milyen minőségben, munkakörben szólalhat meg a rádióban.
Meggyőződése volt, hogy a rádiósnak azért kell kellemes hangon, tisztán, érthe­tő módon megszólaltatnia a gon­dolatokat, hogy a befogadó, a hallgató ne a hangzó szósorok megfejtésével legyen elfog­lalva, hanem azzal, mit közöl vele a rádiós beszélő. Mindezeken felül a rádiósnak még hitelesnek is kell lennie. Ha papírízű a beszéde, a „közlés” hatástalan marad.
Korbuly Péter megfelelt – ma is megfelel – ezeknek a felté­te­leknek és követelményeknek. Beszéde hi­teles volt, ma is az. Tapasztalatait rendszeresen átadta a pályán őt kö­vető fiatalok­nak: mondhatni: beszédtanárként tanította és tanítja ma is az igényes rádiós–közéleti beszédet. A bemondói munka mellett a té­vé­ben is dolgozott.  Vezette többek között vezette a Színházi album és a Napóra című ma­gazinműsorokat. Hívták állandó híradósnak , de nem fogadta el a meghívást. Mint mond­ta: „a rádió neki otthona volt, és sokkal csa­ládiasabb, mint a tévé.”
Nyugdíjazása nem jelentette azt, hogy nyuga­lomba is vonult. Ma is dolgozik. Sokfelé. Filmet narrál, filmek fő­cím-listáját mondja, beszédet tanít, és ami a legfontosabb, 2014 óta az MTVA Montágh Bizottságának elnöke. Ez a testület kezdte újra – nehezebb körülmények között és szélesebb körű feladattal – azt a mun­kát, amelyet annak idején a Rádió Mikrofon- és Nyelvi bizottsága látott el.
Az, hogy a Rádiót kicsit otthonának is tartotta, megérződött hangján, beszédén is. Kétféleképpen is. Az adott műsorban, amely­ben megszólalt, mindig a műsor műfajának, mondandójának megfe­lelő beszédstílusban nyilatkozott meg. Továbbvitte és tanítványainak is átadta azt az „új” beszédstí­lust, amelyet az uniformizált beszéd helyett az emberi szó érdekében a 60-as években indítottunk el a Rádió bemondói gárdájával.
Másrészt az, hogy „köz-beszélőként” is adni akart (gondola­tot, ismeretet, hírt) érződött a hangján: hang­színé­ben, beszédén mindig ott hallatszott szemének, belső világának mo­solya. Beszédén hallható volt – ma is hallható, hogy nem csak tiszta, szép szót akar adni, hanem jó szót is.
Ezért is megérdemli a Kazinczy-díjat.

Minárik Tamás

középiskolai tanár

A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ gimnáziumának magyartanára, igazgatóhelyettese. Jó másfél évtizede a „Felkészítők felkészítése” elnevezésű tanfolyam elvégzésekor került be az anyanyelvi mozgalmakba országos vérkeringésébe. A harkányi szakmai napokat követően beszédművelő kört szervezett, s növendékeivel egyre aktívabban vett részt a nyelvművelő versenyek megyei, majd országos fordulóin.
Szakkörvezetői munkáját minősíti, hogy diákjaival többször is elnyerte a beszédművelő körök legrangosabb elismerési formáját, a Kazinczy-jutalmat, kiérdemelték a Péchy Blanka-jutalmat is, és 31-szer kaptak úgynevezett „kisjutalmat” a Beszélni nehéz!, majd a Szóról–szóval műsorfolyamok feladványainak megfejtéséért. A nyelvművelő körök vezetőinek hagyományos országos táborában állandó résztvevő, a Baranya megyében szervezett öntovábbképző táboroknak önzetlen, áldozatkész szolgálatosa. A Beszélni nehéz!, szakköröknek szervezett Kárpát-medencei Péchy Blanka-emlékversenyeken tanítványaival rendszeresen részt vesz, ráadásul eredményesen. Növendékei rendszeresen részt vesznek a Kazinczy- és az „Édes anyanyelvünk” versenyformák megyei döntőin, gyakran bejutnak az országos döntőbe is. Szakmai elismertségét jelzi, hogy rendszeresen felkérik az általános iskolások és a középiskolások megyei fordulóinak bírálóbizottságába. Szakkörvezető társaival évente összegyűlnek tapasztalatcserére, szakmai találkozóra. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja.
Alázatosságával, mérhetetlen emberségével, odaadó munkájával okkal vívja ki tanítványainak megbecsülését, szeretetét.
Eredményes pedagógusi, szaktanári, szakkörvezetői, mozgalomszervezői tevékenységével Minárik Tamás tanár úr joggal érdemelte ki a Kazinczy-díjat.