Kalocsai Andrea

televíziós műsorvezető, színésznő, előadóművész

Szombathelyen született. Itt, az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett.

Már ott is foglalkozott a szép magyar beszéddel. Boros András tanár úr készítette fel a Kazinczy-versenyre.

1985-től a Szombathelyi Versmondó Stúdió, 1988-tól a Szombathelyi Ifjúsági Színház tagja volt. 1993-tól hivatásos előadóművész. Megalakulásától kezdve, műsorvezetőként – férjével együtt – a Szombathelyi Városi Televízióban dolgozott, majd öt évvel később 1992-től a Duna Televíziónak is alapító tagjai lettek. A Duna tévében bemondóként kezdte, később hírolvasóként a híradóba is bekerült.

Műsorvezetőként dolgozott például a Kedves, a Jókívánságok határok nélkül, a Kikötő, a Kultikon, a Szín-lap és a Mentor című műsorokban. Felelős szerkesztő műsorvezetője volt a Kalliopé dalnokai című produkciónak. Rövid kitérőt tett Moszkvába, ahol oroszul tanult és Lomonoszov Egyetemre járt.

Versmondó táborok oktatója. Színésznőként játszott hazai színpadokon, vendégként fellépett Szlovéniában, a Vajdaságban, Erdélyben és Németországban. Önálló estjeivel és színházi produkciókkal bejárta Európát, valamint az Egyesült Államok és Kanada magyar közösségeit. A Nemzeti Lovas Színház Akadémia művészi-beszéd tanára. Főbb szerepei: többi között láthatta a közönség a Liliomfi Mariskájaként, Molnár Ferenc Olimpia című darabjában és a Márk Evangéliumában Mária Magdolnaként.

Férje: Bartók László, Radnóti-díjas előadóművész, színész, szinkronszínész, művészi-beszéd oktató. Közös gyermekük Borbála.

Andrea imád sütni-főzni, főként népies ételeket. Rendszeres résztvevője a csíksomlyói zarándoklatoknak. Bár a munka elszólította szülőföldjéről, továbbra is Vas megyeinek vallja magát. Néhány éve újra énekel a Bosnyák téri templom kórusában. Tanítványainak minden héten megtanít egy új népdalt. Volt szerencsém együtt dolgozni vele és minden alkalommal csodálattal töltött el felkészültsége, szakmai alázata. Kalocsai Andrea több évtizedes, kimagasló szakmai munkásságáért méltán veheti át a Kazinczy-díjat.

Dr. Korzenszky Richárd

bencés szerzetes, magyar-orosz szakos középiskolai tanár

„Van egy álmom, álom egy ligetről, ahol az ember eltűnődik a sorsán, és rádöbben arra, hogy mit jelent számára az anyanyelv” – írja Korzenszky Richárd Prima Primissima és Magyar örökség díjas bencés szerzetes, magyar-orosz szakos középiskolai tanár, a Tihanyi Apátság perjel emeritusa. Okkal, hiszen sokoldalú, izgalmas életpályája – annak minden szegmensével együtt – szorosan összefonódik az anyanyelv szeretetével és annak magas szintű művelésével.

Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, 1959-ben érettségizett, s még abban az évben belépett a bencés rendbe. A teológiai tanulmányokat követően 1964-ben szentelték pappá, s ezzel olyan hivatást választott, melyben az anyanyelvi kultúrának, az írott és hangzó beszédnek kiemelt, meghatározó szerepe van: az által írt prédikációk, imák, elmélkedések, beszélgetések hosszú sora bizonyítja ezt.

Szintén az anyanyelv, az irodalom iránti mélyebb érdeklődéséből fakadt, hogy az ELTE Bölcsésztudományi Karán 1969-ben magyar – orosz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Azóta is folyamatosan ír: esszéket, jegyzeteket, novellákat, melyekből szívesen felolvas egy-egy társas összejövetelen, de a műfordítást is magas szinten műveli.

Papi és tanári hivatása szorosan egybeforrt: először a győri bencés gimnáziumban tanított, 1973-tól Pannonhalmán működött gimnáziumi és teológiai tanárként, 1979-től 1989-ig pedig a pannonhalmi gimnázium igazgatója volt. Tanítványai szerte az országban nagy tisztelettel és hálával beszélnek róla. Tanári hivatása mellett jelentős iskola- és oktatáspolitikai tevékenységet folytatott. 1989-ben pannonhalmi főmonostori perjellé választották. 1994-ben a Rend megbízta a Tihanyi Bencés Apátság életének szervezésével és vezetésével. Miután felújította az Apátságot, azt rövidesen széles körben ismert szellemi-spirituális, kulturális-közéleti központtá emelte.

Több száz előadást tartott szerte az országban és határainkon túl, számos könyv és számtalan cikk szerzője. Rendszeresen készít jegyzeteket a Magyar Katolikus Rádió számára, melyekből három kiadvány is született. Udvardi Erzsébet festőművész képeihez írt gondolatai két kötetben láttak napvilágot. Ezek a kiadványok is jelzik, hogy Korzenszky Richárd számára az anyanyelvi kultúra mellett a vizuális kultúra is meghatározó. Gyerekkora óta mind a mai napig szenvedélyesen fényképez, képeit kiállításokon, fotóalbumokban mutatja be.

Anyanyelv iránti elköteleződése indította arra is, hogy tevékenyen részt vállaljon a középiskolás korosztály két meghatározó anyanyelvi versenyében. 1993-ban vett részt először a Kazinczy-verseny bírálóbizottságának munkájában. Nyelvről-lélekről-közéletről szóló szép esszéi gyakran váltak a verseny kötelező szövegévé. Bekapcsolódott a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenybe is, ahol a zsűri tagjaként nemcsak a versenyzők nyelvi-retorikai ismereteit, készségeit vizsgálja, őszintén kíváncsi a diákok véleményére is.

„Van egy álmom egy ligetről, amely megjeleníti ennek a világnak labirintusvoltát, amely felszólít, hogy különbözőségeink ellenére igenis lehetséges egymás elfogadása. Nem úgy, hogy feladjuk önmagunkat, hanem úgy, hogy elfogadjuk egymást. Azt a másikat, aki ugyanúgy a maga anyanyelvén vette birtokba ezt a világot” – vallja.

Korzenkszky Richárd áldozatos kultúrateremtő tevékenysége, anyanyelvi iránti elköteleződése, az anyanyelv magas szintű művelése okán veheti át a Kazinczy-díjat.

Seress Zoltán

színművész

A színészt jórészt szerepeiben ismeri a publikum, s noha a játszott figurán átüt a személyiség, mégis, Tuzenbach vagy Platonov, Oresztész vagy Roony hadnagy és megannyi más szerep mögött az emberre vagyunk kíváncsiak. Seress Zoltánra, a nagyszerű alakításokat nyújtó, Jászai Mari- díjas művészre.

A nyurga termetű Seress Zoltán ifjan sportólónak készült, magasságával jól érvényesült a kosárlabda csapatban, de a színjátszás is csábította, és győzött az utóbbi. 1987-ben végezte el a Színművészezti Főiskolát (akkor még nem nevezték egyetemnek), és Marton László osztályából mindjárt a Vígszínházba került. A fővárosi éveket csakhamar követte a talán útkeresésnek, talán önön képessége megmérettetésének mondható vándorlás Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Szolnok, később Székesfehérvár színházaiba. Amikor színész társaival megalakították a Művész Színházat, illetve a Tháliát, visszatért Pestre, hogy aztán majd igazi otthonra találjon a Bárka Színházban. Noha alakításaival mindenütt sikeres volt, ez a józsefvárosi, kísérletező, minden előadásával nagy érdeklődést kiváltó műhely volt az igazi terrénuma, különösen, amikor a társulat igazgatója lett.

Seress Zoltánt most a Vígszínházban láthatja a közönség, de láthatja filmeken, régebben készült televíziójátékokban, és most legutóbb egy nagy sikerű alkotás, a Blokád főszerepében. Méltán kapott érte díjat a filmszemlén, Antal József megszemélyesítése nagyszerű színészi teljesítmény.

Ha meg szeretném ragadni karakterét, a színészi alakítások maszkjai mögött az embert, talán az is elég, ha éppen erre a szerepére gondolok. Kiviláglottak ebben művészi tehetsége mellett személyiségének tulajdonságai is, a morális, filozofikus gondolkodás, az események helyes, bölcs megítélése, amivel – olykor kellő humorral – megleli lelki egyensúlyát a nem mindig egyszerű életben.

Beszélhetnénk szerepeiről, de színészetében most elsősorban azt becsüljük, hogy ma már azon kevesek egyike, aki anyanyelvünk iránti elkötelezettséggel, szép kiejtéssel, jó hangzással szól a színpadról. Ugyan már nem az a feladata a nemzeti színjátszásnak, mint a reformkorban, hogy a magyar nyelvet terjessze, de feladata, amellett, hogy értés nélkül mit sem ér a játék – a nyelvi romlás ellenében, példát mutasson.

Seress Zoltán példát mutat.

Ezért a magyar nyelvet példamutatóan beszélő színművészt, Seress Zoltánt méltán illeti meg a kuratórium adományozta Kazinczy-díj.