Bátki Zsuzsa

középiskolai tanár

Első beszédművelő szakkörét 2000-ben hozta létre a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban, azóta példamutató hűséggel szolgál a nyelvművelő mozgalomban. Hol egy másik soproni középiskolában, a Vas- és Villamosipari Szakközépiskolában körvezetőként, hol egyéni megfejtőként. A Magyar Rádió Beszélni nehéz! című műsora köré szerveződött mozgalomnak aktív tagja. Növendékeivel rendszeresen elküldte megfejtéseit az adássorozatnak, eredményes munkájukkal kiérdemelték a Kazinczy-jutalmat, többször részesültek ún. „kisjutalomban“, ő maga a Péchy Blanka-jutalom II., egyéni fokozatában részesült. 2007 óta a Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval című műsorával áll szoros kapcsolatban. A nyelvművelő mozgalmak országos rendezvényeinek állandó résztvevője; növendékeit eredményesen készíti föl a versenyekre. társaival 2009-ben megszervezte a Beszélni nehéz! körvezetők soproni egyhetes Kárpát-medencei táborát, az öntovábbképző táborok közül az egyik legkitűnőbbet. Felbecsülhetetlenül értékes krónikási munkájának is köszönhető, hogy elkészülhetett a táborok történetét bemutató kötet, amelyet több írásával és rajzával is gazdagított. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja. A nyelv- és beszédművelő mozgalomban végzett kiváló szakkörvezetői munkájáért, áldozatos mozgalomszervező tevékenységéért Bátki Zsuzsa tanárnő joggal veheti át a Péchy Blanka-díjat.

Tóth Jánosné

középiskolai tanár

A sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola tanára. Elődjétől, az ugyancsak Péchy Blanka-díjas Szabó Jánosnétól vette át intézményük tanulói beszédművelő körének vezetését, így biztosítva, hogy a szép múltú, majd’ két évtizede működő szakkör részese maradhasson a nyelvművelő mozgalomnak. Irányításával növendékei példás rendszerességgel küldték megfejtéseiket a Magyar Rádió Beszélni nehéz! című műsorának, majd – annak megszűnése után – a Magyar Katolikus Rádió Szóról-szóval című műsorfolyamának. Folyamatos, kitartó, színvonalas munkájukat az említett műsorok szerkesztői elismerték, Tanárnő csoportja a közösségeknek adható összes jutalmazási formában részesülhetett. Négyszer érdemelték ki a Kazinczy-jutalmat, egyszer a Péchy Blankáról elnevezett hűségjutalmat, s összesen 19-szer kaptak ún. „kisjutalmat” a kör helyes megfejtéseiért. Éveken át kapcsolódtak a Duna Televízió Nyelvőrző című műsorához. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja, a szervezet egyik helyi csoportjának vezetője; példamutató igényességgel szervezte meg a szövetség közösségeinek sátoraljaújhelyi országos tanácskozását. Növendékeivel együtt állandó résztvevője volt a nyelvművelő mozgalmak rendezvényeinek: a versenyeken, a táborokban, az egy-két napos találkozókon. a beszédművelő körök vezetői számára rendezett öntovábbképző táboroknak szinte mindegyikében ott volt, mint tapasztalatátadó. Ügyszeretetéért, példás áldozatvállalásáért, lelkiismeretes szakkörvezetői és nevelői munkájáért Tóth Jánosné tanárnő kiérdemelte a Péchy Blanka-díjat.