Szabó Tamás tanár úr 2003-tól a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, majd 2012-től a Móricz Zsigmond Református Kollégium igazgatójaként tizenkét éven keresztül a legfőbb felelősséget vállaló házigazdája volt az általános iskolai tanulók „félországos” Szép magyar beszéd versenyének.
A házigazdai szerep komolyan vételét bizonyítja az is, hogy mint biológiatanár évről évre szívesen és örömmel mutatta be – és mutatja be ma is – a versenyző gyerekeknek az iskola múzeumi rangú biológiai szertárát – szakszerű és érdeklődést keltő kalauzolásával mindig maradandó élményt szerezve a Dunától keletre eső országrész tíz vármegyéjéből Kisújszállásra érkezett fiataloknak.
Igazgatói megbízatása alatt ugyancsak vendégszerető házigazdaként fogadta a kísérő kollégákat és szülőket is. A második versenynap estéjén, a hagyományosan megrendezett ünnepi vacsorán elhangzott köszöntő beszéde minden évben nagy tetszést aratott a vendégek körében a humán és a természettudományos műveltség egységének fontosságát szellemesen megfogalmazó gondolatmenetével.
2014-től napjainkig igazgatóhelyettesként áll továbbra is szoros kapcsolatban a Szép magyar beszéd versennyel, a szervezésben és előkészítésben vállalva konkrét feladatokat, legfőképpen a döntő megrendezésének anyagi alapját nagyobb részben biztosító Nemzeti Tehetség Program pályázati ügyeit intézve nagy gondossággal és odafigyeléssel.
Szabó Tamás tanár úr az anyanyelvi kultúrát támogató, 23 éven át végzett odaadó munkájáért méltán veheti át a Péchy Blanka-díjat.