Németh Tibor 1982-től a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára, 1984-től igazgatóhelyettese, 1995-től az intézmény igazgatója. (Középiskolai tanulmányait is itt végezte 1972-76 között.) A Debreceni Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet, 2000-ben tette le a közoktatás-vezetői szakvizsgát. Több mint 30 éves vezetői tevékenysége alatt az iskola szakmai elismertsége jelentősen növekedett, bizonyítják ezt a különböző országos középiskolai ranglistákon elért helyezések.
Az igazgató úrnak nagy szerepe van az intézmény kulturális arculatának kialakításában is. Jelzik ezt a nemzeti ünnepek, emléknapok kivételes élményt nyújtó, az egész tanulóifjúságot megmozgató alkalmai.
Németh Tibornak elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a gimnázium az idén 57. alkalommal rendezhette meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny országos, Kárpát-medencei döntőjét. Ez a verseny a középiskolás korosztálynak méltán népszerű anyanyelvi versenye, melynek bő fél évszázad óta a Kazinczy Ferenc Gimnázium ad otthont; az igazgató úr a döntőn 43 alkalommal maga is részt vett, négy évben diákként, 11 évben igazgatóhelyettesként, és 28 évben igazgatóként.
Rengeteget tett és tesz azért, hogy a Kárpát-medence minden magyarlakta területéről érkezzenek diákok, felkészítő tanárok a versenyre. Igazgatóként biztosítja a verseny folyamatosságát, megteremti a Kárpát-medencei döntő megrendezésének feltételeit. Meghatározó szerepe van abban, hogy a résztvevők a háromnapos rendezvényt a nemzeti összetartozás kivételes élményeként élhetik meg.
22 év óta személyes jelenlétével támogatja a vajdasági és a felvidéki regionális Kazinczy-verseny megrendezését. 28 éve ápol szoros szakmai kapcsolatot a sátoraljaújhelyi „Édes anyanyelvünk” verseny szervezőivel: a rendező város, a Kazinczy Múzeum és A Magyar Nyelv Múzeuma vezetőivel. Részt vesz az országos Kazinczy-versenyhez kapcsolódó kiadványok, emlékkötetek szerkesztésében, kiadásában, tudományos konferenciák, emlékülések szervezésében. Neki köszönhetjük, hogy évente 40-50 középiskolás tanuló részt vehet a győri versenyfelkészítő Kazinczy-táborban. Ügyszeretetének hála a Kazinczy Ferenc Gimnázium rendezi meg a Szép Magyar Beszéd verseny Győr városi, Győr-Moson-Sopron vármegyei elődöntőjét és az „Édes anyanyelvünk” verseny megyei válogatóját.
Kiemelkedő intézményvezetői-pedagógiai munkássága példás ügyszeretettel, rendkívüli emberséggel, kivételes beleérző-képességgel, utánozhatatlan segítőkészséggel párosul. Mindezek alapján Németh Tibor igazgató úr okkal veheti át az Arany Kazinczy-díjat.