„A hírolvasó beszéde olyan legyen, mint az újságban a nyom­tatott betűk” – vallja Korbuly Péter egykori színész, bemondó, a ma­gyar rádiózás egyik meghatározó alakja, jelenleg a Montágh Testület elnöke.
Korbuly Péter 1946-ban született Újpesten. A Könyves Kálmán gimnáziumban tett érettségije után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett. A színészi dip­loma megszerzése után a kecskeméti Katona József Színház, a győri Kisfaludy Színház, majd a budapesti Madách Színház tagja lett.
1976 óta, nyugdíjazásáig a Rádió bemondói gárdájának osz­lopos tagja volt. Kezdetben „közbemondói” munkát végzett, de rövid idő múltán a Rádió egyik hírolvasó bemondója lett, majd – jellegzetes hangja, tiszta beszéde, értő és értető szövegmondása következtében – Bő­zsöny Ferenc távozása után – „a” rádió hangja. Később a bemondói testületet vezette, majd 2002-től 2009-ig a Mikrofon­bizott­ság tagjaként ő is segített eldönteni, meghatározni, hogy ki milyen minőségben, munkakörben szólalhat meg a rádióban.
Meggyőződése volt, hogy a rádiósnak azért kell kellemes hangon, tisztán, érthe­tő módon megszólaltatnia a gon­dolatokat, hogy a befogadó, a hallgató ne a hangzó szósorok megfejtésével legyen elfog­lalva, hanem azzal, mit közöl vele a rádiós beszélő. Mindezeken felül a rádiósnak még hitelesnek is kell lennie. Ha papírízű a beszéde, a „közlés” hatástalan marad.
Korbuly Péter megfelelt – ma is megfelel – ezeknek a felté­te­leknek és követelményeknek. Beszéde hi­teles volt, ma is az. Tapasztalatait rendszeresen átadta a pályán őt kö­vető fiatalok­nak: mondhatni: beszédtanárként tanította és tanítja ma is az igényes rádiós–közéleti beszédet. A bemondói munka mellett a té­vé­ben is dolgozott.  Vezette többek között vezette a Színházi album és a Napóra című ma­gazinműsorokat. Hívták állandó híradósnak , de nem fogadta el a meghívást. Mint mond­ta: „a rádió neki otthona volt, és sokkal csa­ládiasabb, mint a tévé.”
Nyugdíjazása nem jelentette azt, hogy nyuga­lomba is vonult. Ma is dolgozik. Sokfelé. Filmet narrál, filmek fő­cím-listáját mondja, beszédet tanít, és ami a legfontosabb, 2014 óta az MTVA Montágh Bizottságának elnöke. Ez a testület kezdte újra – nehezebb körülmények között és szélesebb körű feladattal – azt a mun­kát, amelyet annak idején a Rádió Mikrofon- és Nyelvi bizottsága látott el.
Az, hogy a Rádiót kicsit otthonának is tartotta, megérződött hangján, beszédén is. Kétféleképpen is. Az adott műsorban, amely­ben megszólalt, mindig a műsor műfajának, mondandójának megfe­lelő beszédstílusban nyilatkozott meg. Továbbvitte és tanítványainak is átadta azt az „új” beszédstí­lust, amelyet az uniformizált beszéd helyett az emberi szó érdekében a 60-as években indítottunk el a Rádió bemondói gárdájával.
Másrészt az, hogy „köz-beszélőként” is adni akart (gondola­tot, ismeretet, hírt) érződött a hangján: hang­színé­ben, beszédén mindig ott hallatszott szemének, belső világának mo­solya. Beszédén hallható volt – ma is hallható, hogy nem csak tiszta, szép szót akar adni, hanem jó szót is.
Ezért is megérdemli a Kazinczy-díjat.

A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ gimnáziumának magyartanára, igazgatóhelyettese. Jó másfél évtizede a „Felkészítők felkészítése” elnevezésű tanfolyam elvégzésekor került be az anyanyelvi mozgalmakba országos vérkeringésébe. A harkányi szakmai napokat követően beszédművelő kört szervezett, s növendékeivel egyre aktívabban vett részt a nyelvművelő versenyek megyei, majd országos fordulóin.
Szakkörvezetői munkáját minősíti, hogy diákjaival többször is elnyerte a beszédművelő körök legrangosabb elismerési formáját, a Kazinczy-jutalmat, kiérdemelték a Péchy Blanka-jutalmat is, és 31-szer kaptak úgynevezett „kisjutalmat” a Beszélni nehéz!, majd a Szóról–szóval műsorfolyamok feladványainak megfejtéséért. A nyelvművelő körök vezetőinek hagyományos országos táborában állandó résztvevő, a Baranya megyében szervezett öntovábbképző táboroknak önzetlen, áldozatkész szolgálatosa. A Beszélni nehéz!, szakköröknek szervezett Kárpát-medencei Péchy Blanka-emlékversenyeken tanítványaival rendszeresen részt vesz, ráadásul eredményesen. Növendékei rendszeresen részt vesznek a Kazinczy- és az „Édes anyanyelvünk” versenyformák megyei döntőin, gyakran bejutnak az országos döntőbe is. Szakmai elismertségét jelzi, hogy rendszeresen felkérik az általános iskolások és a középiskolások megyei fordulóinak bírálóbizottságába. Szakkörvezető társaival évente összegyűlnek tapasztalatcserére, szakmai találkozóra. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tagja.
Alázatosságával, mérhetetlen emberségével, odaadó munkájával okkal vívja ki tanítványainak megbecsülését, szeretetét.
Eredményes pedagógusi, szaktanári, szakkörvezetői, mozgalomszervezői tevékenységével Minárik Tamás tanár úr joggal érdemelte ki a Kazinczy-díjat.